Szerdán újra füstölhetnek a 3-as metró északi állomásai
A BKV a felújított északi metrószakasz állomásainak füstpróbáját végzi, az elsőre január 11-től került sor, a második 16-án, szerdától következik, 16 és 22 óra között, majd egész hétvégén.
A BKV a felújított északi metrószakasz állomásainak füstpróbáját végzi, az elsőre január 11-től került sor, a második 16-án, szerdától következik, 16 és 22 óra között, majd egész hétvégén.
Ebben az alagút és a vasúti infrastruktúra átépítése nincs benne.
A kőbányai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A BKV az újjáépülő újpesti metrószakasz füstelvezetésének tesztelését végzi január 11-től.
Részben a kocsik késői leszállítása, részben a sorozatos meghibásodások miatt 1 milliárd forintot követel a BKV az orosz gyártótól. A Metrovagonmas előbb elismerte a kötbér jogosságát, majd visszakozott, azóta pedig csend van.
Még a 3-as metró is. Éjszakai járatok is indulnak.
Eddig nem részletezett körülmények között elgázolt valakit a 3-as metró a Klinikák állomásnál kedd délután 6 óra előtt.
Közelednek a jövő évi önkormányzati választások, ismét egyre több szó esik az M3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításáról.
A középső szakasz felújítására vonatkozó ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határidejét fél éve tologatják, most december 5-re.
A 4 megállós hosszabbítást már lassan három évtizede szeretnék. Most 3 milliárdért meg is tervezik. A megvalósulás időpontjáról azonban még mindig nem esett szó.